Nemeskürty István: Vallani és vállalni. A hatalomváltás labirintusában - Szent István Könyvek 18. (Budapest, 2011)
Miképpen maradhatunk azonosak önmagunkkal?
MIKÉPPEN MARADHATUNK... 169 goznánk a Brüsszelből, Strasbourgból és még ki tudja, honnan irányított központ számára. Annyi bizonyos, hogy a főhatalmak szenvtelenek irántunk. Szolgáltassuk ki magunkat? Ha igen, mi lenne ennek a haszna? Lenne-e haszna egyáltalán? Talán még soha nem volt ily nagy szükség - József Attila szavaival - a dolgozó nép okos gyülekezetére, mint most. És mégsem értünk egyet a létkérdésekben. Ennek folytán a közakarat és a közvélemény is hiányzik. * A Szent István alapította magyar állam 463 évvel ezelőtti megszűnése után a magyar nemzet megőrizte önazonosságát. Nyelvünk átvette a központi igazgatás nemzetfenntartó „hivatalát”; a kétféle politikai igazgatás, az akkori Európa két szélsősége Habsburg és török császárság - között a kisközösségek, falvak, mezővárosok megszervezték önigazgatásukat, iskolákat, nyomdákat alapítottak, tanítókat, szakiparosokat, lelkészeket foglalkoztattak saját költségükön. A megszálló hatalmak szabta határokat tudomásul sem véve érintkeztek egymással. Identitástudatunk megőrzésében a reformációnak meghatározó szerepe volt. A vallás tehát, a mostan divatozó közfelfogással ellentétben, nemzeti létünket meghatározó eszmény és intézmény, melynek nemcsak szabad, hanem kötelessége a politikának nevezett köztevékenységbe belefolynia! Tanulságos a nemzet Világos utáni összefogása. Ezt a kiegyezés után tévesen, vagy szándékosan fél-