Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)
Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990
MAGANTULAJDON II. A marxizmus egyik legnagyobb baklövését a magántulajdonról alkotott nézeteivel követte el. „Őskommunizmus” úgy, ahogy ezt Marx és Engels képzelték, soha sem létezett. A hordákban is volt vezér, vannak gyengébbek és erősebbek, akik kevesebbet vagy többet ragadnak ki maguknak a közösen szerzett zsákmányból. A „primitív”, ökologikus társadalmakban pedig ott vem a törzsfő, a varázsló vagy a sámán, akik kivételes helyzetet élveznek, a harcosok közül azok, akik egy vadászat folyamán rendkívüli bátorságról, ügyességről tettek bizonyságot, különleges díszek, festékjelek viselésére jogosultak, a törzseknek saját vadászterülete vem stb. A különbségek tehát nem feltétlenül a többlettermelésből, a „termelőeszközök fejlődéséből” fakadnak, hemem magából az emberi természetből, intelligenciából, amely különféle ismérvek alapján differenciál, értékrendet teremt. — A magántulajdon joga természetes emberi jog, s belőle nem kizárólagosan rossz fakad, ahogy ezt Rousseau nyomán a felvilágosodás gondolkodói is vélték. Az erőszakos kollektivizálás, amit az ún. „szocialista” társadalmakban hajtottak végre, s melyeknek a „societas’-hoz, a társadalom érdekeihez semmi köze nem volt, magám az emberen követett el erőszakot, s a „nép” nevében kormányzó diktátorok száméira csupám arra volt jó, hogy bármiféle emberi megnyilvánulást — ipari, mezőgazdasági, szellemi munkát — saját zsarnoki kényüknek körébe vonjanak. Az ugyanis már évekkel előbb gyanítható volt, hogy a „köz” javán munkálkodó kollektivizált termelés csak csődhöz és a korrupció burjémzásához vezethet, fából vaskarika, mely az egyéntől a maximális altruizmust várja el, miközben semmi másban nem hisz, csupán az anyagiakban, s a társadalom egyedeibe már gyermekkoruktól fogva ennek az anyagiasságnak szellemét oltja be. A marxizmus tanaiból csupán a „szociális eszme” bizonyult megfontolandónak, de az is csak a keresztényi világszemlélet alapján, mely tud a felebaráti szeretetről, könyörületről, az önkéntes adakozásról, a szolgálatról melyről napjaink értelmisége is egyre többet szól, egyre többet hangoztat, s mely a dolgokat valóban „fejükről talpukra állítva” az embert helyezi előtérbe. s helytálló értékrendet teremt. A fenti tartófőkre kéne — kell — feszülnie annak a „szociális védőháló’-nak, melyről ma annyiszor hallunk. 1990 137