Pongrácz József: Katholikus egyháztörténelem. Polgári iskolák számára (Budapest, 1906)

A keresztény újkor. A hitújítástól napjainkig. (1517-1905.)

H A R M A D1K K 0 R S Z A K. A keresztény új-kor. A hitújítástól napjainkig, (1517—1905.) 33. §. Luther föllépése. A középkor vége felé hanyatlottak az erkölcsök és sokféle visszaélés kapott lábra mind az egyháziak, mind a világiak közt. Álta­lános volt az óhaj, hogy javítani kell az egyház állapotán. Ekkor akadt egy német szerzetes pap, aki a romlott emberek javítása, a visszaélések megszüntetése helyett elég szerencsétlenül a keresztény hit megváltoztatásával, vagy amint ö nevezte, megújításával akart a bajon segíteni. Ezen hitújításnak (reformációnak) megindítója, Luther Márton volt. Luther idejében történt, hogy X. Leo pápa búcsút engedélye­zett mindazon híveknek, akik töredelmes gyónás után alamizsnáik­kal hozzájárultak a római szent Péter templomának építéséhez. Ezen búcsú kihirdetésével Németországban Tetzel domonkosrendi szerzetes volt megbízva. A búcsú hirdetése körül visszaélések for­dultak elő, ez alkalmul szolgált Luthernek, hogy hamis tanait, amelye­ket már régen lelkében forgatott, nyilvánosságra hozza. Ugyanis az akkori idő szokása szerint a wittenbergi vártemplom ajtajára (1517. október 31-én) 95 tételt függesztett ki a búcsúról megvitatás céljából. Luthernek ezen tételei nem egyeztek meg az egyház tanításával. A német hittudósok erre Lutherrel személyes összejövetele­ken és iratokban hevesen vitatkoztak e tételek fölött. Bebizonyítot­ták neki, hogy azok ellenkeznek az egyház tanításával és a Szent­­írással. De Luther makacsul védte tanait. X. Leo pápa értesülvén

Next