Pongrácz József: Katholikus egyháztörténelem. Polgári iskolák számára (Budapest, 1906)
Harmadik korszak
47 Midőn I. Kún László király idejében az ő kedvelt pogány kánjai garázdálkodtak az országban, a pápa kiközösítéssel sújtotta a királyt és midőn még ekkor sem csinált rendet, a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a kunok ellen. Hazánk egyik legnagyobb csapása, a tatárjárás idején, IV. Béla királyunk segítséget és vigasztalást egyedül a pápától nyert, aki egyetemes zsinaton fölszólította a keresztény fejedelmeket, hogy Magyarország segítségére siessenek. A legfényesebben azonban a török háborúk idején tűnt ki, hogy mennyire szivükön hordták a pápák Magyarország javát. Az összes nyugati nemzetek a magyar népet ezen élet-halál harcában magára hagyták. De a római pápák oltalmazó kezüket e súlyos időkben sem vették le hazánkról; pénzzel és katonai csapatokkal segítették a magyar nemzetet e háromszázados küzdelmében. Kérve-kérték ugyan a pápák az európai fejedelmeket, hogy egyetértve siessenek a magyarok segítségére, de hiába, Európa a reformáció által előidézett vallásháborúkkal volt elfoglalva. III. Kalixtusz pápa keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen és egy szentéletü ferencrendi szerzetest, Kapisztrán szent Jánost küldötte Magyarországba; ez korának leghíresebb hitszónoka volt, aki lelkes szavaival hatalmas hadat toborzott össze. Ezzel a sereggel szabadította föl Hunyadi János Nándorfehérvárat és tette tönkre a török sereget (1456-ban). A szerencsétlen mohácsi ütközetben pedig az ország szinejavával együtt a pápai segélycsapat is egy szálig elhullott. Végül ama dicsőséges hadjárat megindításához, amely Buda fölszabadításával és a török kiűzetésével végződött, XI. Ince pápa két millió arannyal járult. A pápák áldozatkészségét a magyar nemzet hálásan elismerte. A (1596-iki) magyar országgyűlés e szavakkal adott kifejezést hálájának: «Szentségeden kívül senki sem volt, aki kétségbeesett helyzetünkön segített volna. Vajha hazánk mielőbb oly helyzetbe juthatna, hogy a Szentszék kegyességét visszaszolgálhatná».