Ratzinger, Joseph, XVI. Benedek pápa: A közép újrafelfedezése. Alapvető tájékozódások. Négy évtized szövegei (Budapest, 2008)
"C" rész: A politikai teológiája
bűnével együtt, mint a farizeus a maga összes valóban jó tettével (Lk 18,9-14), akkor ez nem azon múlik, hogy a vámos bűnei ne lennének bűnök és a farizeus jó tettei nem jó tettek. Nem azt jelenti, hogy az ember jósága Isten előtt nem jó és rosszasága nem rossz, vagy talán nem is olyan fontos. Isten ezen paradox ítéletének alapja éppen kérdésünk felől mutatkozik meg: a farizeus nem tudja már, hogy bűne is van. Teljesen tiszta a lelkiismeretében. De a lelkiismeretnek ez a hallgatása áthatolhatatlanná teszi Isten és az emberek számára, míg a lelkiismeret kiáltása, amely a vámost kergeti, képessé teszi őt az igazságra és a szeretetre. Jézus ezért a bűnösök közt tud működni, mert ők nem váltak megközelíthetetlenné téves lelkiismeretük paravánja mögött a változások számára, amit Isten vár tőlük — tőlünk. Ezért aztán az „igazakra” nem tud hatni, mert már nincs szükségük megbocsátásra és megtérésre; mert lelkiismeretük már nem vádol, hanem igazol. Ugyanezt találjuk ismételten, bár más módon kifejezve Pálnál is, aki azt mondja, hogy a pogányok nagyon jól tudták a törvény nélkül is, hogy mit vár tőlük Isten (Róm 2,1-16). A nemtudás általi üdvözülés elmélete ezen a versen törik össze: az emberben jelen van visszautasíthatatlan módon az igazság — a Teremtő azon egyetlen igazsága, amely az üdvtörténeti kinyilatkoztatásban írássá is lett. Az ember saját teremtett léte alapján láthatja Isten igazságát. Nem látja, ha és mert nem akarja látni. Az akartnak ez a nem\e, ami megakadályozza az ismeretet, maga a bűn. Mert ha a jelzőlámpa nem villan a szemünkbe, az a szándékos eltekintés következménye. Nem nézünk arra, amit nem szeretnénk látni.4 Megfontolásainknak ezen a helyén már lehetőség nyílik rá, hogy levonjuk az első következtetéseket a lelkiismeret lényegé4 Vö. M. Honecker, i. m. (Id 1. j.), 130. 306