Seewald, Peter: XVI. Benedek I. Egy élet. Németországban (Budapest, 2021)
III. rész. A zsinat
Az újonc így nem egészen illik bele a képbe. Öltözetével, az öreg kerékpárral és hanyag fellépésével, szokatlan derűjével, oldottságával, szívből fakadó nevetésével, tartózkodó és finom érintkezésével, zeneszeretetével. A professzoroktól a tekintélyes fellépést és a lehető legnagyobb távolságtartást szokták meg, ezzel szemben Ratzinger oldottan, humorosan és kapcsolataiban örömmel találkozik velük. Becsülik a nyelvéért, amellyel nagyon képszerűen tudja ízleltetni a teológiát, amit eddig nem ismertek. A Bajorországból jött ember sok tulajdonságával néha kissé ügyefogyottnak tűnik. Egyesek szórakoztak különleges járásán: felsőteste mozdulatlan, lépései azonos méretű, tipegő lépések. Ratzinger tud intellektuális nagyságáról, de tudatosan kicsinyíti magát, nem akar másokhoz mérten óriásnak látszani. Feltűnő benne a feltűnni nem akarás. Mintha ellentmondásban lenne belső természetével. Intellektüel, mégis két lábbal áll a földön. Észember, aki gyermekien jámbor. A hangja gyenge, de tud nagyon hangos lenni. Tartózkodó, de meghatározó is. „Feltűnő volt - mondja egyik akkori hallgatónője - a kontraszt látszólag jelentéktelen külseje és a között, ahogyan beszélt, megfoghatatlan jelenléttel és szuverenitással.” Nem rejtegetett bizonyos szigort, ha ugyanis szakmabeli ütközésről volt szó, nem ismert kompromisszumot. Az egész várost megmozgató esemény volt adventi sorozata a Szent Pálszékesegyház szószékén. Azóta sem telt meg annyira dogig a templom, mint akkor. 1500, főként fiatal ember hallgatta este 7-kor szentírási elmélkedéseit. A szónok Blaise Pascalt és Kierkegaardot idézte. Aktuális természettudományos eredményekkel érvelt. „Akkor értettem meg igazán - emlékezik egy hallgató -, mit jelent az ádvent, szemügyre venni a világ meg nem váltott részét, önmagunkban is.” A Szentírással foglalkozás eddig a katolikus fakultásokon bizonyos „evangélikus beütést” jelentett, most pedig a hallgatói látják, hogy tanáruk tanítását közvetlenül a Szentírásból vezeti le, és ezáltal a Szentírás új megközelítését teszi számukra lehetővé. Azt magyarázza, hogy a teológiai tanulmányok célja az igazság és az Isten iránti szeretet, a tudományra és a jámborságra egyszerre kell törekedni. „Személyes érintettségre” van szükség, igazi Istenhez fordulásra, aki szövetségesnek, barátnak és tanítványnak hívja az embert. Teológiát tanulni végső soron „önmagunk elfogadását jelenti Isten világosságában”. Mindenki rajongott érte, különösen Mechtild, aacheni keresztes nővér, aki egyetlen Ratzinger-előadást el nem mulasztott. Egyetlen más előadónak nem volt annyi hallgatója. Közel háromszázötvenen vették fel Ratzinger előadásait, és legalább hatszázan hallgatták ténylegesen, annak ellenére, hogy előadásait reggel 8-kor kezdte. „Úgy jött be, mint egy kis káplán, előre ment a ka