Somogyi Győző: Magyar Hősök arcképcsarnoka (Budapest, 1996)
Kinizsi Pál országbíró (1432-1494) Kinizsi Pál 17 éves korában állt be katonának Magyar Balázs kassai zsoldoskapitány, a későbbi neves hadvezér csapatába.Katonai tapasztalatait a felvidéki husziták elleni harcokban szerezte, Mátyás király testőrtisztjeként vett részt a Szabács elfoglalására indított, majd a III. Frigyes császár elleni hadjáratban. Mátyás 1479-ben Temes vármegye főispánjává és az Alsó Részek főkapitányává nevezte ki. Legszebb győzelmét 1479. október 13-án a Hunyad vármegyei Kenyérmezőnél aratta. Az Erdélybe betörő Isza pasa többtízezres serege itt ütközött meg a Báthori István erdélyi vajda és székely ispán vezette magyar haderővel. Báthori arra számított, hogy a csata kezdetére megérkeznek Kinizsi délvidéki hadai is, ám teltek az órák, s a törökök megmegújuló rohamai következtében az erdélyi had egyre fogyott. Már-már úgy látszott, hogy a törökök elsöprik útjukból Báthori megmaradt vitézeit is, amikor a török sereg hátában megjelentek Kinizsi páncélosai. Kinizsi egyenesen a Báthorit szorongató oszmánokra vetette magát, s délután 4 órára teljesen szétverte a török sereget. A győzelem méreteit jellemzi, hogy egészen 1521-ig a török nem indított ehhez hasonló erejű támadást a Magyar Királyság ellen. S ebben komoly szerepe volt az élete utolsó perceiig hadakozó Kinizsi Pálnak, a korszak kevés veretlen hadvezérei egyikének. Híres volt hatalmas erejéről. A kenyérmezei csata utáni mulatságban egy-egy török halottat a hóna alatt, egy harmadikat a foga között tartva járt győzelmi táncot. Dózsa György kapitány, parasztvezér (1470 körül-1514) Nándorfehérvár erődje a középkori Magyarország kulcsának számított. Aki ezt a várat birtokolta, az szabadon hatolhatott be Magyarország területére. Nem csoda, hogy a török a XV. század kezdete óta többször is próbálkozott a vár megszerzésével. 1456 után évtizedekig nem indult újabb komoly támadás, de a szomszédos török várak védőserege állandóan próbára tette a nándorfehérváriak harckészségét. 1514. február 28-án Ali szendrői bég hívta ki párviadalra a magyarok legjobb vitézét. Ali félelmetes bajvívó hírében állt, s a magyar végváriak csak rágták a bajszukat, el merjék-e fogadni a kihívást. Végül a dálnoki székely Dózsa György kapitány állt ki Ali ellen. A párviadal rövid volt, de heves. Dózsa már az első összecsapásnál egy suhintással levágta ellenfele jobb karját, majd végzett Alival. A győzelem híre eljutott Budára is, s az uralkodó, II. Ulászló címeradományban részesítette a győztes vitézt. A címer egy kardot tartó, levágott kezet ábrázolt. Máig sem tudjuk, hogyan lett Dózsából az 1514 tavaszán a török ellen meghirdetett, de parasztfelkeléssé fajuló keresztes háború fővezére. A fegyvereiket uraik ellen fordító parasztok seregének, a „keresztesek áldott népének” vezére e háborúban is jó katonának bizonyult. Bevette Nagylakot, Aradot, Lippát és Sólymost. Temesvárnál súlyos vereséget szenvedett, a vereség után kemény katonához méltó módon fogadta a kegyetlen halált. A parasztháború legtragikusabb következménye az volt, hogy pótolhatatlan veszteségeket okozott a magyar végvári katonaság, illetve az ennek utánpótlását jelentő hajdúk soraiban. Tömöri Pál kalocsai érsek (1475 körül-1526) „Zuhanunk, Szentatyám, zuhanunk” - írta II. Lajos magyar király 1526-ban a pápának. A Mátyás időszakában még nagyhatalomnak számító ország a katonai összeomlás szélére jutott. Az ország most sem szűkölködött jó katonákban, olyanokban, akik a török elleni harcot lételemüknek tekintették, de egyre kevesebb pénz jutott a védelem terheire. A Magyarország zuhanását megállítani törekvők közül kiemelkedik Tömöri Pál kalocsai érsek alakja. Az Abaúj vármegyei köznemesi család sarja Bornemissza János familiárisaként kezdte pályáját, volt fogarasi és munkácsi várnagy, majd budai várkapitány. 1520-ban kolostorba vonult, s 1521-ben Nándorfehérvár eleste után pápai rendeletre, kényszerűen vette át a kalocsai érseki széket és az országos főkapitányi tisztet. A következő években mindent megtett annak érdekében, hogy a déli magyar végvárrendszer képes legyen ellenállni a növekvő török nyomásnak. 1523-ban Szávaszentdemeternél megverte Ferhát basa csapatait, s ezzel a győzelemmel újabb évekre odázta el a katonai összeomlást. Amikor hódító Szulejmán szultán 1526 tavaszán megindította hadait Magyarország ellen, Tömöri érezte, hogy végveszély fenyeget. Hiába könyörgött és követelt, nem kapott sem elegendő katonát, sem elegendő pénzt ahhoz, hogy még az ország határain megpróbálhassa feltartóztatni a szultáni haderőt. A nagy nehezen összegyűlő magyar haderő parancsnokságát jobb meggyőződése ellenére vállalta el, s az első sorokban harcolva esett el a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én.