Szabó Ferenc: Szavak alkímiája. Francia, olasz és német költők válogatott műfordítások (Budapest, 2002)
Függelék
430 Függelék zet, a szerző hozzáállása a születő élet megragadhatatlanságának megtagadási kísérlete. A versek a filozófiai költészet határmezsgyéjén mozognak, de annak gondolati komorsága és következetessége helyett lírai megoldások felé futnak. A lélek hol vergődik, hol repes Isten felé: ezen az úton, ha földi, lenyűgözik az emlékek; ha égi, mintha a képzelet egy fellegéről a másikra szállna. A képzeletben - a költőében - valódi lehetőségek megélése váltakozik a tündéri (tehát változékony) illúziókkal. Ezeket a verseket, többek között, azért is jó olvasni, mert árad belőlük a biztatás. Szól ez földi barátoknak, néha megnevezetten, de holt költőknek is. A költő, például, párbeszédet folytat József Attilával az Eszmélet című vers néhány során elmélkedve: „Csak ami lesz, az a virág” Nem látod? az élet lehetőség a szabadságban szunnyad a való ébreszd fel alkoss élj a mában magad légy a folytonos születés örök mozgás túlhaladás halál halála - feltámadás. (Katolikus Szemle, 1986/3.) Németh József: Teremtő csend (Szabó Ferenc: Szavak forrása csend. Válogatás Claudel, Valéry, Emmanuel költeményeiből Róma, 1985. 268 o.) P. Szabó három kedvenc költőjétől hoz könyvében szinte utánozhatatlan tartalmi és formai hűséggel műfordításokat. A Függelékben pedig saját élményvilágából olvashatunk néhány remeket. Ezeknél érződik példaképeinek hatása és befolyása anélkül, hogy utánzások lennének. A csend az a közös forrás, melyből a három költő alkotó munkájában merít, bár mindegyik mást ért a teremtő csend alatt.