Szentmihályi Szabó Péter: Kapisztrán és Hunyadi. Történelmi regény (Budapest, 2007)
XIII. rész: Nándorfehérvár
A szultán hadairól a kémek jelentése már megérkezett, sok hajóról számoltak be, körülbelül százötvenezer emberről és háromszáz ágyúról. A portyázó török előőrsök már a várfalakról is láthatók voltak, különösen a nyomukban támadt hatalmas füstfellegek, hiszen minden éghetőt felgyújtottak. A keresztesek főserege Szalánkeménnél gyűlt össze, Pétervárad alatt, a szedett-vedett sereget tíz-tizennyolcezer főre becsülték, idegen alig akadt köztük, leginkább magyar jobbágyok, mesteremberek voltak, lándzsával, karddal, íjjal, kaszával felfegyverkezve, bár akadt néhány számszeríj és szakállas puska is. Akadtak köztük harcokban járatos husziták és más eretnekek is, akiket nehéz volt kiszűrni a tömegből, mert mind a keresztet viselte. Mintha valami nagy ünnepre vagy lakodalomra érkeztek volna, olyan lelkes és vidám volt a tömeg. A szultán serege 1456. július 4-én kezdte meg Nándorfehérvár körülzárását. Az oszmán hajóhad kétszáz hajóval teljesen elzárta a Dunát, és a vár körül felállították a török ostromágyúkat és hatalmas kőhajító gépeket. A törökök a Duna jobb partját szállták meg, a Duna és a Száva közötti síkságon szinte egybefüggő tömeget alkotva. A vár a lolyó felől erősen védve volt, a szárazföld felől is magas fal és kétszeres sáncárok vette körül. Nyilvánvaló volt, hogy a vár csak a szárazföld felől vehető be, a hét óriási kőhajító katapult is innen kezdte hajítani a mázsás köveket. Június elején csodás égi jelenség ejtette bámulatba mind az ostromlottakat, mind pedig az ostromlókat. Az üstökös rémületet keltett sokakban, Kapisztrán azonban megnyugtatta a kereszteseket, mert, mint mondotta, Krisztustól nyert magyarázatot a csillagra: „Ne félj, ijedős nyáj! Isten megadja nekünk az óhajtott győzelmet ellenségeink fölött, 248