Zaymus Gyula: Hegynek visz az út. Regény (Budapest, 1943)
Hegynek visz az út
Veronka néni dülöngélve tartott a lugasból a konyha felé. Kiáltani szeretett volna, de szó nem hagyta el ajkát, csak két kidolgozott kezét csapkodta össze, mintha úszni akart volna a levegőben, hogy minél előbb a konyhában lehessen. — Istenem ! — tört ki belőle végül a kiáltás és nyomban ki is buggyant szeméből a könny. — Mi baj, Veronka? — ugrott fel a konyhaszékről Éva és megragadta a síró asszony reszkető kezét. De Veronikában újra megakadt a szó, és értelmes beszéd helyett csak sipítozó hápogás tört magának utat. Éva kiáltozására Radnóthyné is kijött a szobából. — Mi történik itt? — kérdezte korholó hangon, de amikor látta, hogy Verőn ájuldozik, gyöngéden karonragadta és leültette a konyhaszékre. — Meghalt, meghalt! — nyögte ki végül Verőn, és a konyha nyitott ajtaján át a kerti lugas felé mutatott. — Mit beszél? — kérdezte Radnóthyné, és olyan fehér lett, miit a fal. — Meghalt az úi ! — zokogta az asszony, és fáradt kezét az ölébe hullatta. — Ott érte el a halál a reggelizőasztálnál. I. 1* 8