Gecső Tamás (szerk.): Poliszémia, homonímia - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 2. (Budapest, 1999)
Spannraft Marcellina: A merül ige jelentésének kognitív szemantikai megközelítése - költői szövegek alapján
A merül ige jelentésének kognitiv szemantikai megközelítése 187 lehetséges ellentéte a magyarban. A tenger mélye, a folyó mélye, a kút mélye kifejezések ellentéte pl. a tenger felszíne, a folyó felszíne, a kút felszíne stb. (Vö.... ’’fecseg a felszín, hallgat a mély” (József Attila: A Dunánál).) A fiók mélye, az erdő mélye kifejezéseknek pedig a fiók széle, az erdő széle (vö. „Mély erdőn / ibolya-virág, / elrejt jól / a boróka-ág” (Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 37)). Míg a mély - magas ellentétben a mély a negatív, a magas pedig a pozitív értékjelentésű (Szilágyi N. 1997), a mély - sekély (- sekélyes/felszínes) ellentétben a mély lesz a pozitív, a sekély (- sekélyes/felszínes) pedig a negatív pólus. (Vö. Spannraft 1998 (3): 126) Amikor valamiben elmerülünk, akkor a leglényegéig (egyfelől a felszínéről a legmélyére, másfelől a szélétől a kellős közepéig) hatolunk. A motívumváltás (Horváth 1993: 87) jelenségének ismeretében érthetővé válhat az is, hogyan kapcsolható össze a versben a - jelentésében eredetileg a merülés-hez, a lenti világhoz kapcsolódó, negatív értékjelentésü - mély melléknév a pozitív értékjelentésű fényes egekbe szerkezettel. Az utóbb idézett költői képek mögött ugyanakkor ott sejlik az Égi Tengemek/az égi Élet Tavának és a Világtengernek/а lét tengerének az egymásra vonatkoztatottsága is, melynek gyönyörű példáit találhatjuk nemcsak a mitológiában (Badinyi Jós 1997: 141-144), hanem a magyar irodalomban is. Pl. „Fürdik a holdvilág az ég tengerében," (Petőfi Sándor: Fürdik a holdvilág az ég tengerében ...), „Tengerzöld felhők úsznak az égen. ” (Füst Milán: Őszi sötétség), „Kiülnék a fehérhabú zöld egek, fecsegő csillagfellegek mellé a nyugalom parijára, ” (József Attila: Flórának), „Habzik az ég, mint tele tál, tarka idő szőttese száll. ” (Weöres Sándor: Magyar etűdök 54), „ s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosán, mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel ” (Weöres Sándor: Harmadik szimfónia),