H. Varga Márta: A szóképzés helye a magyar mint idegen nyelv tanításában - Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 41.
amelyek tagolhatatlanok, és jelentésük egyetlen, kisebb elemekre nem bontható tömbhöz kapcsolódik. Azt hiszem, nem lebecsülendő a „világos”, illetve a „homályos” szavakkal kapcsolatos kérdésfeltevésnek a gyakorlati jelentősége, ugyanis az ilyen irányú vizsgálatok objektív adatokkal járulhatnak hozzá annak felderítéséhez, miért „könnyű” az egyik nyelvet, miért „nehéz” a másikat megtanulni, illetőleg milyen módszerekkel lehet valamely nyelv szókincsének elsajátítását meggyorsítani. Nem monomorfémikus (azaz komplex morfológiai struktúrát felmutató) szavak esetében felvetődik az a kérdés, hogyan függ össze a szó részeinek jelentése az egésznek, magának a szónak a jelentésével. Ha a morfológiailag komplex szóról nem mint szóalakról, hanem mint önálló szóról (lexémáról) beszélünk, akkor kérdés az is, hogy - a szó önállóságából kiindulva - egyáltalán van-e értelme felvetni a részek és az egész viszonyát ezekben a szavakban, és ha igen, milyen esetekben. Másképpen fogalmazva: a morfológiailag komplex szavakkal kapcsolatban mikor számítható ki elvileg a részek jelentéséből az egész jelentése. A fenti problémafelvetés összefügg a morfológiai transzparencia kérdésével. Ha a morfológiailag komplex szó vagy szóalak részei alakilag világosan felismerhetők (pl. épít + ész + et + 0, akkor morfotaktikai transzparenciáról, ha pedig a jelentések ismerhetők fel világosan (pl. asztal + láb -* asztalláb), akkor morfoszemantikai transzparenciáról beszélhetünk. Mindkét fogalom felfogható skálázható módon is, vagyis a transzparencia fokozatairól is beszélhetünk. Nem monomorfémikus szavak esetében értelemszerűen csak a morfoszemantikai transzparencia fennállása esetén számítható ki a részek jelentéséből az egész jelentése, azaz csak akkor érvényesül a fregei kompozicionalitás elve. Ezzel kapcsolatos a Stump által tárgyalt „szemantikai szabályosság” fogalma is, amelyet az inflexió és a deriváció szétválasztásának egyik kritériumaként használ. Ezek szerint a kompozicionalitás / szemantikai szabályosság a nem monomorfémikus egységekben elsősorban az inflexióra, azaz a ragozásra jellemző (Stump 1998), de a termékeny szóképzésben, az összetételi minták egy részében és a nem termékeny, de szabályos képzésekben is fennáll. 3. A ragozáshoz hasonlóan tehát a szóképzési vagy derivációs morfológiában is használható a paradigma vagy osztály fogalma, hiszen bizonyos mértékig a szóképzés is paradigmatikusan épül fel. A morfológiailag tagolt, tehát alakilag (következésképp jelentéstanilag is) motivált szavak, lexémák alkotásmódjuk szerint egy-egy sornak a részei, pl. kert-ész asztal-os elad-ó fog-atlan tép-eget tép-del hal-ász lakat-os arat-ó fül-etlen tüz-öget tüz-del vad-ász 2 ipar-os szab-ó láb-atlan lép-eget lép-del