Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Sipos Lászlóné: Metaforák József Attila szonettjeiben
Sipos Lászlóné METAFORÁK JÓZSEF A TTILA SZONETTJEIBEN Ha igaz az, hogy az Éjz, következésképp a’ Tudás távoli Ösmeretek öízvekaptsolásában és különböző dolgok egymáshoz hasonlításában áll, akkor tsakis a’ legügyesebb és legsajátosabb Szókép, a Metaphora képes rá, hogy Ámulatot keltsen, márpedig, akártsak a’ theátrumbéli Ízínváltozásokból, abból fakad a’ Gyönyörködtetés. (Umberto Eco 1999: 89) I. A vizsgálat célja, a vizsgált korpusz terjedelme József Attila költői életműve szinte kimeríthetetlen forrás az irodalomtudomány különböző ágait művelő, valamint a nyelvbeli kifejezésmódot vizsgáló kutatók számára. A szépirodalmi - ezen belül a lírai - alkotások nyelvi-stilisztikai megközelítésével az egyes alkotók pályájára, az adott időszak költészetére és általános irodalomelméleti, esztétikai, stilisztikai kérdésekre kaphatunk választ. Jelen munkámban József Attila szonettformában írott verseit vizsgálom abból a szempontból, hogy milyen típusú (grammatikai szerkezetű) metaforák és milyen arányban fordulnak elő ezekben a formailag zárt költeményekben. A szonett mint az egyik legrégebbi hagyományokra visszatekintő költői forma mintegy keretet ad a lírai gondolatmenetnek, korlátozza és szabályozza a költői kifejezésmódot. Kötött strófaszerkezeten belül, adott rímképlethez igazodva az alkotó arányos, gazdaságos felépítésű, meghatározott terjedelmű költemény létrehozására vállalkozik, és bizonyíthatóan mindmáig megfelel ez a forma a legkülönbözőbb lírai tartalmak közvetítésére. Az adott kereten belül megnyilvánuló egyéni és költői megoldások vizsgálatát a terjedelmi-formai kötöttségek miatt egyszerűbb mérlegre tenni, s a zárt szerkezeten belül a stiláris sajátságok jobban kitűnnek. A metaforák vizsgálata természetesen alkalmat ad arra, hogy a József Attila-i életmű, valamint a szóképek (főképp természetesen a metafora) általános kérdéseit is érintsük. A szonett formai változataira ez alkalommal nem térek ki, csak jelzem, milyen kérdéseket vetett föl a korpusz határainak kijelölése. József Attila összes verseinek kritikai kiadása (közzéteszi STOLL Béla, Akadémiai Kiadó. Budapest 1984) alapján összesen 77 szonettet jelöltem ki a vizsgálat elvégzéséhez. A kritikai kiadás 605. szám alatt közölt négy darabját (Szonett-játék) - Illyés Gyulával közösen írt versekről, játékos költői gyakorlatról, tehát nem önálló alkotásról lévén szó - nem soroltam a vizsgált művek közé. A szonettek nagyobbik hányada (összesen 54 darab) az 1920-as években - túlnyomórészt 1921 és 1923 között - keletkezett, majd többéves szünet után, 1935-től kap ismét jelentős szerepet, és lesz kedvelt és gyakori ez a forma (23 db). A két jól elkülöníthető egységet külön-külön is igyekszem értékelni, de nyilván érdemes és sokatmondó tanulságokkal jár a két korszak szonettjeinek összevetése. A szonettek néhány kivételtől eltekintve tiszteletben tartják a formai hagyományokat, tehát 14 sorosak, tagolásuk 4/4/3/3. Egyedül az 578. számú Manóinak (és Miskának) ajánlott köszöntő tartalmú vers követi a 4/4/4/2 tagolású shakespeare-i formát. Akad viszont a 20-as