-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
101. Jegyzetek (257. oldal)[...] úgy is érthető hogy nem József Attila írta de úgy is hogy [...] megjelent verset Péter László tulajdonította József Attilának bizonyos verstani meggondolások alapján továbbá [...] Balog József diáktársa küldte be József Attila verseit állítólag még 1921 ben [...] Szántó Judit úgy tudja hogy József Attila elutazott Győrbe hogy nővérét a [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
102. Jegyzetek (164. oldal)[...] Bartha Miklós Társaságban ismerkedett meg József Attila Könyvtárában megvolt Zajti egyik műve [...] Aveszta könyvtár 16 Tasi József József Attila és a Bartha Miklós Társaság [...] gyűjteményes kiadásban a Nincs bocsánat József Attila utolsó versei 1936 37 című [...] hogy Bóka László emlékezése szerint József Attila a verset az Apolló c [...]
-
Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
103. A „nagy költészet” magaslatán. Jegyzet Kosztolányiról (142. oldal)[...] hogy ezt Pilinszky János Apokrif József Attila Eszmélet Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról József Attila Oda Kassák Lajos A ló [...] előkelő harmadik helyet foglalta el József Attila és Ady Endre mögött Babits [...] az őket követő nemzedékek vonatkozásában József Attila Szabó Lőrinc Illyés Gyula Radnóti [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
104. Jegyzetek (140. oldal)[...] és tanítvány Sohasem felejtem el József Attilát mondja Rákosi Mátyás Magyar Ifjúság [...] 782 Az egyetlen korabeli dokumentum József Attila Fábry Zoltánnak 1931 szept 3 [...] szerint 22 én tartóztatták le József Attila meg 29 én vagy 30 [...] a Szovjetunió nagyvárosairól mesélt volna József Attilának A két verset kézirataik írásképe [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
105. József Attila anti-ars poeticája (250. oldal)[...] törekvésnek az egyik reprezentatív darabja József Attila és Németh Andor baráti kapcsolatát [...] a barátság sablonja szerint elképzelnünk József Attila a vita embere volt Kereste [...] tárgya a költészet s jelesen József Attila költészete volt A fiatalabb társ [...] anyagára vagy 18 Vágó Márta József Attila Bp 1975 Szépirodalmi 92 250 [...]
-
Füzi László: Maszkok, terek… Esszék, tanulmányok (Pozsony, 2005)
106. II (122. oldal)[...] látott napvilágot azzal kapcsolatosan hogy József Attila olvasta e ezt a számot [...] annyiban fontos hogy fogódzókat adhat József Attila képeinek megértéséhez József Attila kozmikus képei közül ugyanis jó [...] Miután Németh László is és József Attila is ismerte a természetben érvényesülő [...]
-
Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
107. Megbékélt lázadó. József Attiláról (224. oldal)[...] elfelednek végre lugasok csendes árnyain József Attila magyarsága Annak a nemzedéknek amelyhez József Attila is tartozott a magyarságképét a [...] János Márai Sándor és természetesen József Attila is Az útjára induló költő [...] költője volt A tizenhét esztendős József Attila egyik korai versében a Nem [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
108. Medvetánc (40. oldal)[...] korábbi évtizedekben a harmincas évek József Attilájának értelmezésére és méltatására vállalkoztak Aki [...] a lét végességével szembesülő kései József Attila felől tekintett vissza a Medvetánc [...] állt a húszas évek vége József Attilájának A Medvetánc A kanász A [...] költészetének elkomoruló ege alatt A József Attila recepció nem szívesen vette tudomásul [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
109. József Attila szerelmi ódája (130. oldal)[...] Bennvers között állít fel így József Attila megoldása valamiféle nehezen meghatározható pikantériára [...] a sorát amelyek előzményül szolgálhattak József Attila verséhez Kulcsár Szabó Ernő vetette [...] amelynek értelmében Szabó Lőrinc szerint József Attila egy nála tett látogatása alkalmából [...] mondat is erősíti Tamás Attila József Attila Ódájának motívumrendszeréről In uő i [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
110. Jegyzetek (148. oldal)[...] Károly festőművész nagyon szép feleségével József Attila társaságában éjszaka Párizsban valamit kérdezett [...] A szabados a libertaire tükörfordítása József Attila 1931 szept 3 án Fábry [...] Gyula visszaemlékezése Kezdő író korunkban József Attilával Szabadosok Társulása címen alapítottunk félig [...] Janovics András újságíró által rajzolt József Attilát ábrázoló karikatúra lapjára is Egy [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
111. Jegyzetek (199. oldal)[...] Magad emésztő keletkezéséről ír Szerinte József Attila éjjel írta meg a Babitsot [...] részvételét M Pásztor feltételezi hogy József Attila a Babits Mihállyal való találkozás [...] s nincs adat arra hogy József Attila életében ismerte volna a verset [...] a színdarab magyar fordításába ő József Attila írja az énekbetéteket A Bar [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
112. „mindenség a semmiségbe…” (Kísérlet a „Költőnk és kora” elemzésére) (393. oldal)[...] az ugyancsak a Szép Szó József Attilának szentelt emlékszámában megjelent Fejtő Ferenc [...] Hatvany Bertalan Attila In Kortársak József Attiláról II 972 61 Fejtő Ferenc József Attila költészete In Kortársa József Attiláról II 101 62 Dcry Tibor József Attila In Kortársak József Alti Iáról [...]
-
Lisztóczky László: Vonások Dsida Jenő portréjához. Tanulmányok és dokumentumok (Bukarest, 2005)
113. Jegyzetek (156. oldal)[...] 3 4 13 L Kortársak József Attiláról I III Szerkesztette Bokor László [...] Kántor Lajos A hiány értelmezése József Attila Erdélyben Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1980 126 16 Dsida Jenő és József Attila Bóka László Válogatott tanulmányok Magvető [...] Bp 1976 271 19 Kortársak József Attiláról I m 1 191 156 [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
114. Jegyzetek (222. oldal)A 37 sorhoz József Attila tisztában volt apja származásával mégis [...] magát A kolozsvári Ellenzék a József Attila versek közlését így vezeti be [...] évemmel az egész emberiség történelmét József Attila Vágó Mártának 1928 okt 22 [...] akinek Én őseim című versét József Attila megdicsérte Brichta Egyszerű énekek című [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
115. József Attila anti-ars poeticája (241. oldal)József Attila anti ars poeticája Keletkezéstörténet Az [...] mert a Németh Andor és József Attila részvételével s dr Kerpel Jenő [...] Kerpel Jenő bevezetőjével kezdődött aki József Attilát mint a Szép Szó szerkesztőjét [...] 4 A rezümé alapján x József Attila kéziratai és levelezése Katalógus Összeállította [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
116. József Attila szerelmi ódája (99. oldal)[...] enyészet fölötti győzelmét hirdeti mint József Attila kedves szép alak ja De [...] az Ihlet és nemzet című József Attila töredékhez Az alak h A [...] tekintettel a 95 97 oldalakra József Attila Tanulmányok és cikkek 1923 1930 [...] József Hogyan sikerült megszerettetnem tanítványaimmal József Attila Oda c versét című közleményében [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
117. Jegyzetek (141. oldal)[...] levél 1925 novemberében íródott mert József Attila Osvát Ernőnek 1925 nov 24 [...] részletezett okok miatt nem közölt József Attila verset A költő Bécsben megismert [...] irodalmi mellékletét szerkesztette tőle kapta József Attila azt a levelet melyben tegez [...] szövegforrásai maradtak fenn Bécsi keltezése József Attila barátjának Kovács Györgynek emlékezésén alapul [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
118. Jegyzetek (83. oldal)[...] 221 Szinte közhellyé vált hogy József Attila töredék einek nagy része teljes [...] alkalma ezek a helyükre kerülnek József Attilánál az a meglepő hogy félkészgyártmányai [...] 1987 12 1083 Radnóti Sándor József Attila kiadásra legtöbbször nem szánt verskezdeményeinek [...] divatozó hatáskurkászás fondor okoskodását gúnyolta József Attilának de meghökkent amikor a költő [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
119. Jegyzetek (119. oldal)[...] 186 sz verseké Lehet hogy József Attila Párizsban ezt a versét is [...] tartalmaznak régebbi és újabb darabokat József Attila Kassák megfogalmazásával felváltva magyar népdalokat [...] őrzi Költögető énekek Fenyő László József Attila Vér Andor verseskönyve julius havában [...] a kötetbe Fenyő László írja József Attilának 1924 dec 4 én Születése [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
120. József Attila anti-ars poeticája (247. oldal)[...] ezt a vitapozíciót Németh Andor József Attila verseiről című írásában a költőnek [...] felmért és a szív megtanult József Attila megkímélhetné magát a mélységekbe vájkálás [...] tanú ki merte jelenteni hogy József Attila nagy költő nagyon nagy Költői [...] sem kivétel 14 Németh Andor József Attila verseiről 476 477 478 247 [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
121. Jegyzetek (172. oldal)[...] részt vett a tüntetésben Közülök József Attila és Agárdi Ferenc megbeszélték hogy [...] a tüntetőket a Szív utcába József Attilát a tömeg besodorta egy házba [...] Az Oktogonra mentünk Ott találkoztunk József Attilával akinek sikerült oda visszajutnia A [...] útnak a Köröndig terjedő vonalára József Attila és Agárdi Ferenc újra csatlakoztak [...]
-
Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
122. Belül tágasabb (244. oldal)[...] eljuthatok a sűrűjébe közben megismerem József Attila saját szavait aprólékosan a fordulatait [...] magam a nagy versek fordításához József Attila költészetének egyik szokatlan jegye hogy [...] sorok vezetnek be a nagy József Attilába a képanyagába a szemléletébe a [...] hogy pontosan meg kell tanulni József Attila szavait észjárását ismertem kortársaim és [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
123. Huszonnégy sor a testi szenvedésről (405. oldal)[...] azzal hogy forradalmi marxizmusa delelőjén József Attila az etikai kérdésföltevést nem tartotta [...] erkölcstől föloldott elveim elle 11 József Attila Természettudomány és marxizmus In József Attila Összes Művei III S a [...] Az ifjúság nemi problémái In József Attila Összes Művei III 128 405 [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei, 1916-1927. Kritikai kiadás I. (Budapest, 2005)
124. Franciaország 1926. szeptember-1927. szeptember (520. oldal)[...] A francia változatnak megfelelő cím József Attila párizsi egyetemi nyugtája PIM JA [...] címet utóbb áthúzta József Jolán József Attila élete Bp 1940 252 az [...] Szabolcsi ÉF 21 mell és József Attila Párizsban Bp 1982 59 A [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
125. „Egy vaslábasban sárga fű virít” (78. oldal)[...] a következő szavakkal fejezi be József Attila akit nem én de a [...] eztán sem a szépség fogalmát József Attila azonban pályájának következő állomásán formabontó [...] 6 Juhász Gyula Előszó In József Attila Szépség oldusa Szeged 1922 Koroknay 4 7 József Attila A tudomány abban különbözik In [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
126. Jegyzetek (85. oldal)[...] Imre igyekeztek minél több ismeretlen József Attila verset összegyűjteni A gyűjtés az [...] vitázom Fölhasználtam saját tanulmányomat is József Attila 1922 i verseinek új időrendje [...] I A I MÉLYBŐL VERSEK JÓZSEF ATTILA Belső borítólapon József Attila Lovas a temetőben j Hangok [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
127. József Attila szerelmi ódája (103. oldal)[...] a következtetést vonhatjuk le amit József Attila így fogalmazott meg megoszlik mint [...] I 398 399 Fejtő Ferenc József Attila költészete című tanulmányában Szép Szó [...] említi az analógiát in Kortársak József Attiláról H 997 998 Tímár György [...] Benn egy egy verse és József Attila Odá ja összehasonlításával veszi sorra [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
128. Tudod, hogy nincs bocsánat (342. oldal)[...] jelenségeire is kiterjesztett problémának értelmezése József Attila életművében a legnehezebb feladatok egyike [...] Az idézett részlet mutatja hogy József Attila bűntudata önnön múltján 9 József Attila Szerkesztői üzenet In József Attila Összes Művei III S a [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
129. Kirakjak a fát (233. oldal)[...] elemzés tárgyává tenni mi indította József Attilát nagyon is eredeti remekművek írására [...] két vers esetében A kései József Attila költői gondolkodása és alkotásmódja figyelemre [...] a Fleurs du Mal költőével József Attila húszas évek végi költészetét az [...] a tiszta költészet ideáljához amelyet József Attilára vonatkoztatva Németh Andor tömény versnek [...]
-
Devescovi Balázs: A mítosz és Fanni (Budapest, 2005)
130. Általános lábjegyzetek (211. oldal)[...] az építkezés örömét ancient rhétorique József Attila Kör Pesti Szalon Budapest 1994 [...] az építkezés örömét ancient rhétorique József Attila Kör Pesti Szalon Budapest 1994 [...] az építkezés örömét ancient rhétorique József Attila Kör Pesti Szalon Budapest 1994 [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
131. A Dunánál, az emlékezés verse (169. oldal)[...] álló koncepció összeegyeztetésével kísérleteznénk Ha József Attila velük kapcsolatos gyakorlati tevékenységét követjük [...] kapcsolatban lásd a Kortársa J József Attiláról című dokumentumgyűjtemény I kötetének 292 [...] jegyzetet uo 1476 ésTverdota György József Attila 1936 május című tanulmány első [...] Béla Bevezetéséi a szövegközlés jegyzeteihez József Attila és Gyömrői Edit kapcsolatáról lásd [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
132. Jegyzetek (218. oldal)[...] ebben Saját szemem láttára átalakulok József Attila 1935 augusztusi fordulatáról Jelenkor 1995 [...] a hipotézisekhez egy újabbat tennék József Attila udvarolt Gabinak s az 1934 [...] 1986 107 A vers írásakor József Attila emlékezett Kosztolányinak A bús férfi [...] és haladni előre Érdekes módon József Attila nem Babits fordítását hanem Dante [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
133. Jegyzetek (127. oldal)[...] fa élénk emlékezetemben él hogy József Attila Itt egy fa ott egy [...] már az év márciusában próbálkozott József Attila sikertelenül Lásd az Oly friss [...] Majd nov 23 án Kedves József Attila a küldött két vers nagyon [...] elmaradt mert Kassák folyóirataiban nincs József Attila vers Kassák csak feltétlen híveit [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
134. Jegyzetek (242. oldal)[...] áthallás Devecseri Gábor Tankölteményéből amely József Attila Flóra című verse 586 mellett [...] ezt írja A Centrálban ültünk József Attilával Ignotus Pállal és a Szép [...] versnek első két szakaszából alakította József Attila utolsó versét A két utolsó [...] sora szöveg szerint is összevethető József Attila önéletrajzának ezzel a csaknem szó [...]
-
Füzi László: Maszkok, terek… Esszék, tanulmányok (Pozsony, 2005)
135. II (114. oldal)[...] győzelem ha van Gondolkodástörténeti párhuzamok József Attila és Németh László világában Lengyel [...] meg A Semmi közelében című József Attila Németh László és Márai Sándor [...] külön külön szóltak arról amit József Attiláról Németh Lászlóról és Márai Sándorról [...] mieink Ez a kétpólusú megközelítés József Attilával és Németh Lászlóval kapcsolatosan de [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
136. József Attila anti-ars poeticája (283. oldal)[...] mert úgy ítéli meg hogy József Attila számára az értelmen túl már [...] velük azaz a polgári racionalistákkal József Attila Tovább De merre vezet az [...] Ennek a 82 Fejtő Ferenc József Attila az útmutató 115 116 83 Bori Imre József Attila Ars poeticájáról Híd 1962 10 [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
137. Jegyzetek (214. oldal)[...] hó Tisztelettel 3 drb melléklet József Attila OSZK Fond 5 33 Gépirat [...] leírását itt adom A borítólapon JÓZSEF ATTILA I MEDVETÁNC I VÁLOGATOTT KÖLTEMÉNYEK [...] 1934 I RÉVAI KIADÁS 1 JÓZSEF ATTILA I MEDVETÁNC Szennycímlap 2 Üres 3 JÓZSEF ATTILA I MEDVETÁNC I RÉVAI KIADÁS [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
138. Jegyzetek (173. oldal)[...] sajátos módon hozzájárult Arisztophanész is József Attila akkori olvasmányai között volt Max [...] butának nevezte Idézi Horváth Márton József Attila és az illegális kommunista párt [...] kommunisták azon voltak felháborodva hogy József Attila ostoba könyveket adat a lebukottaknak [...] gépiraton s bevitték a kapitányságra József Attila azonban tagadta szerzőségét s pénzbüntetéssel [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
139. A Dunánál, az emlékezés verse (204. oldal)[...] való viszony problémája az érett József Attila költészetének egyik kulcskérdése tartalmi szempontból [...] azoknak az isteni lényeknek akiket József Attila megkülönböztetett tisztelettel övezett Csakhogy Mnémoszünének [...] idézett interjújában a múlt Medúzaarcának József Attila költőként is pszichoanalitikus vallomások szerzőjeként [...]
-
Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
140. Megbékélt lázadó. József Attiláról (237. oldal)mányosan materialistának és istentagadónak mondott József Attilához hasonló mélységben és intenzitással élte [...] a huszadik század magyar költészetében József Attila istenhitének bemutatása pedig kivált a [...] Sándor 1948 as akadémiai székfoglalója József Attila istenélményej és Beney Zsuzsa egy [...] Vigília című folyóiratban közreadott tanulmánya József Attila két késői versének Isten képe [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
141. Jegyzetek (255. oldal)[...] is a dátum is hibás József Attila és a Szép Szó Bp [...] virág helyett kórót ne szedjek József Attila az ilyesféle közhelyeket úgy változtatja [...] írta Illyésné 1987 126 A József Attila vers ugyané szakaszának 3 sorát [...] ezzel a jegyzettel jelent meg József Attila utolsó verse A 2 szakaszhoz [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
142. Jegyzetek (213. oldal)[...] mégis bízom a magaméban Ami József Attila politikáját illeti nos hát a [...] a kötet címe még más JÓZSEF ATTILA VÁLOGATOTT VERSEI Tiszta szívvel címen jelenik meg e hó folyamán József Attila régi és új költeményeinek válogatott [...] Dezső és Márai Sándor nyilatkozik József Attiláról Kortársak 240 sz A 3 [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
143. Születésnapomra (313. oldal)[...] s akarva sem árthattak volna József Attilának hangot adtak ennek a kollektív [...] tette ugyan a verset a József Attila jelenség tömör és átfogó érzékeltetésére [...] Antal úr a szegedi egyetemről József Attilát Esti Kurír 1943 szcpt 29 [...] okt 3 3 In Kortársak József Attiláról III 1887 1890 9 Ignotus [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
144. Jegyzetek (174. oldal)[...] ezen az estén közölte vele József Attila hogy át fogja írni eddigi [...] felelős kiadó Az első füzet József Attila Döntsd a tőkét ne siránkozz [...] ívecskének mely egyszerű eszközökkel hirdette József Attila Döntsd a tőkét ne siránkozz [...] Közöljük olvasóinkkal és előfizetőinkkel hogy József Attila költő Döntsd a tőkét ne [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
145. A Dunánál, az emlékezés verse (160. oldal)[...] amely rávilágít a pszichoanalízis és József Attila alkotó munkája közötti összefüggésre Külön [...] Andornak a Siesta szanatóriumban betegeskedő József Attiláról írott 1937 augusztusi interjúja irányítja figyelmünket József Attila felparancsolta emlékezete mélyéből zavartalan elsüllyesztett [...] szanatóriumi szobácskábán 4 Vágó Márta József Attila Bp 1975 Szépirodalmi 246 160 [...]
-
Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
146. Jegyzetek (82. oldal)[...] sz 22 Végül utalok saját József Attila textológia című cikkemre is Irodalomismeret [...] a megírás éve más mondjuk József Attila 1934 végén és 1935 legelején [...] lapok alsó felén kezdődnek A József Attila életében megjelent hét kötetből négynek [...] időrend mellett szól hogy maga József Attila is időrendben közölte válogatott verseit [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
147. József Attila szerelmi ódája (93. oldal)[...] A bergsoni emlékezéstan újra felbukkanását József Attila marxista igényű értekező prózájában az [...] könyv Bergson utalásait is joggal József Attilának tulajdonítja 13 Az eltelt két [...] gyiilemlő múltjából hozza föl képeit József Attila Kassák Lajos 35 verse In József Attila Összes Művei III S a [...]
-
Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
148. Belül tágasabb (263. oldal)[...] méltóság igazi csillapított erőterei érvényesülnek József Attila dinamikus költészete még ma is [...] létezésről 5 Forma és befejezés József Attila költészetét említettem már a kötött [...] nem írt szabadverset Köztudomású hogy József Attila életművének tetemes része az eleje [...]
-
Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
149. József Attila anti-ars poeticája (251. oldal)[...] ugyanezen ellentét körül rendeződnek el József Attila oldalán a cselekvés az életközelség [...] mélyén rejlő életproblémák megoldásának elsődlegességét József Attila nem egyedül Némethtel való vitájában [...] barátainak beszélgetőtársainak visszatekintéseiből De magánál József Attilánál is találunk közvetlen megnyilatkozást amely [...] 219 221 20 Bóka László József Attila In uő A rcképvázlatok és [...]
-
Tverdota György (szerk.): József Attila válogatott versei - A Magyar Irodalom Zsebkönyvára (Budapest, 2005)
150. Utószó (257. oldal)[...] a Lázadó Krisztus amely miatt József Attila elszenvedte első sajtóperét A Curriculum [...] képezi részét és joggal a József Attila kánonnak A József Attila i érett költészet első rövid [...]