"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."
Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.
Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).
Könyvek
Kenedi János szerk.:
Bibó-emlékkönyv 2.
Budapest – Bern, 1991
Történelem
Kim Jiyoung:
A nagyhatalmi politika és az erdélyi kérdés a II. világháború alatt és után (Doktori mestermunkák)
Budapest, 2000
Történelem
Kiss Ilona szerk.:
Az orosz forradalom démonai (Idea russica)
Budapest, 1990
Történelem
Klaniczay Gábor - Madas Edit szerk.:
Legendák és csodák (13-16. század). Szentek a magyar középkorból 2. (Millenniumi magyar történelem - Források)
Budapest, 2001
Történelem
Klaniczay Gábor szerk.:
Európa ezer éve: a középkor. I. (Osiris tankönyvek)
Budapest, 2004
Történelem
Klaniczay Gábor szerk.:
Európa ezer éve: a középkor. II. (Osiris tankönyvek)
Budapest, 2004
Történelem
Koltai András szerk.:
Magyar udvari rendtartás. Utasítások és rendeletek 1617-1708 (Millenniumi magyar történelem - Források)
Budapest, 2001
Történelem
Komoróczy Géza:
Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Tanulmányok ókori keleti szövegek értelmezése köréből (Osiris könyvtár - Történelem)
Budapest, 1995
Történelem
Komoróczy Géza:
Holocaust. A pernye beleég a bőrünkbe (Osiris zsebkönyvtár)
Budapest, 2000
Történelem
Kósa László:
„Hét szilvafa árnyékában” (Osiris könyvtár)
Budapest, 2001
Történelem
Kósa László szerk.:
A Cultural History of Hungary. From the Beginnings to the Eighteenth Century
Budapest, 1999
Történelem
Kósa László szerk.:
A Cultural History of Hungary. In the Nineteenth and Twentieth Centuries
Budapest, 2000
Történelem
Kósa László szerk.:
Magyar művelődéstörténet (Osiris tankönyvek)
Budapest, 2006
Történelem
Kosáry Domokos:
A Görgey-kérdés története 1.
Budapest, 1994
Történelem
Kosáry Domokos:
A Görgey-kérdés története 2.
Budapest, 1994
Történelem
Kosáry Domokos:
A magyar és európai politika történetéből. Tanulmányok (Millenniumi magyar történelem - Historikusok)
Budapest, 2001
Történelem
Kosáry Domokos:
Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába
Budapest, 2003
Történelem
Kosáry Domokos:
Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész. 1. Könyvtárak és bibliográfiák
Budapest, 2000
Történelem
Kosáry Domokos:
Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész. 3. Megyei levéltárak és forrásközlések
Budapest, 2003
Történelem
Kosáry Domokos:
Kossuth Lajos a reformkorban (Millenniumi Magyar Történelem)
Budapest, 2002
Történelem
Kovács Ilona szerk.:
II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig (Osiris diákkönyvtár)
Fordító: Vas István
Budapest, 2004
Történelem
Kovács István:
„…Mindvégig veletek voltunk”. Lengyelek a magyar szabadságharcban
Budapest, 1998
Történelem
Kowalczyk, Andrzej Stanislaw:
Petljura úr? (Osiris zsebkönyvtár)
Fordító: Körner Gábor
Budapest, 2000
Történelem
Kozák Gyula - Molnár Adrienne - Körösi Zsuzsanna szerk.:
Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni! Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből (’56)
Budapest, 1993
Történelem
Kőbányai János:
Szétszálazás és újraszövés. A Múlt és Jövő, a Nyugat és a modern zsidó kultúra megteremtése
Budapest, 2014
Történelem
Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes:
II. Rákóczi Ferenc (Millenniumi Magyar Történelem)
Budapest, 2004
Történelem
Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes szerk.:
Rákóczi tükör. I. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról (Millenniumi magyar történelem - Források)
Budapest, 2004
Történelem
Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes szerk.:
Rákóczi tükör. II. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról (Millenniumi magyar történelem - Források)
Budapest, 2004
Történelem
Kövér György:
A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek
Budapest, 2011
Történelem
Kövér György:
Biográfia és társadalomtörténet
Budapest, 2014
Történelem
Kristó Gyula:
Magyar historiográfia. I. Történetírás a középkori Magyarországon (A történettudomány kézikönyve)
Budapest, 2002
Történelem
Kristó Gyula:
Magyarország története, 895-1301 (Osiris tankönyvek)
Budapest, 2003
Történelem
Kugler József:
Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön, 1944-1948 (Kisebbségek Kelet-Közép-Európában)
Budapest, 2000
Történelem
Küküllei János:
Lajos király krónikája - Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról (Millenniumi magyar történelem - Források)
Fordító: Kristó Gyula
Budapest, 2000
Történelem
Laczó Ferenc:
Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt. Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban
Budapest, 2014
Történelem
Lancel, Serge:
Hannibál
Fordító: Kopeczky Rita
Budapest, 2005
Történelem
László Gyula:
Válogatott történeti tanulmányok (Millenniumi magyar történelem – Historikusok)
Budapest, 2004
Történelem
Le Goff, Jacques:
Az értelmiség a középkorban (Osiris zsebkönyvtár)
Fordító: Klaniczay Gábor - Láng Benedek
Budapest, 2000
Történelem
Le Roy Ladurie, Emmanuel:
Montaillou, egy okszitán falu életrajza 1294-1324 (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Jászay Gabriella
Budapest, 1997
Történelem
Lefebvre, Denis:
A szuezi ügy (Osiris könyvtár - Média)
Fordító: Kecskés Gusztáv
Budapest, 1999
Történelem
Levi, Giovanni:
Egy falusi ördögűző és a hatalom (Osiris mikrotörténelem)
Fordító: Pribojszki Dóra et al.
Budapest, 2001
Történelem
Ligeti Lajos szerk.:
A mongolok titkos története
Fordító: Ligeti Lajos - Képes Géza
Budapest, 2004
Történelem
Litván György:
Jászi Oszkár (Millenniumi magyar történelem - Életrajzok)
Budapest, 2003
Történelem
Litván György:
Magyar gondolat - szabad gondolat. Válogatott történeti tanulmányok
Budapest, 2008
Történelem
Litván György:
Októberek üzenete. Válogatott történeti írások
Budapest, 1996
Történelem
Litván György:
Szabó Ervin, a szocializmus moralistája (Századvég biográfiák)
Budapest, 1993
Történelem
Livi-Bacci, Massimo:
A világ népességének rövid története (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Soproni András
Budapest, 1999
Történelem
MacFarlane, Alan:
Az angol individualizmus eredete. A család, a tulajdon és a társadalmi átmenet (Metamorphosis historiae)
Fordító: Melegh Attila
Budapest, 1993
Történelem
Makai Ágnes:
„Hű vitézségért”. Az 1848-1849-es magyar szabadságharc kitüntetett hőseinek emlékére (Historia militaris)
Budapest, 2001
Történelem
Mályusz Elemér:
Magyarország története a felvilágosodás korában (Millenniumi magyar történelem - Historikusok)
Budapest, 2002
Történelem