Lectori salutem! Üdv az Olvasónak!
Ez az adatbázis a Szent István Társulat és történelmi intézményei: a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat, a Tudományos és Irodalmi Osztály, a Szent István Akadémia, az Élet, a Christianus Kiadó, a Stephaneum Nyomda 1847-től napjainkig terjedő kiadványainak teljességre törekvő digitális tárhelye. Az anyagfeldolgozás és a kiadványok digitális közzététele a kezdeti időktől történik, a régebbi és a legújabb kori kiadványokkal folyamatosan, dinamikusan bővül.
Az 1847-ben alapított, nyilvános működését 1848. május 1-jén megkezdő kiadó alapítása óta folyamatosan működik: stabilitás, kiegyensúlyozottság, a hagyományos keresztény értékrendhez való ragaszkodás, a társadalom minden rétegét megszólító kínálat jellemezte mindvégig, és ezen vezérfonal mentén haladva működik napjainkban is.
A Társulat könyvműhelyében több mint 12.000 cím látott napvilágot, közel 60 millió példányban. Kiadói tevékenysége – a hittudomány, mint fő profil mellett – kiterjed a bölcselet, természettudományok, történelem és segédtudományai, jog- és államtudományok, szociológia és pszichológia, neveléstudomány, művelődés- és irodalomtörténet, művészettörténet és néprajz területére. Az évente több mint 100 új kötet megjelentetésével Közép-Európában a legnagyobb egyházi könyvkiadó. Tevékenysége elismeréseként 1923-ban XI. Piusz pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2001-ben pedig a magyar kultúrában betöltött történelmi szerepéért Magyar Örökség-Díjjal tüntették ki.
Könyvek
János Pál pápa, II.:
Bocsássunk meg és kérjünk bocsánatot. II. János Pál pápa szentföldi zarándokútjának beszédei és nagyböjrt első vasárnapi homíliája
Fordító: Diós István
Budapest, 2000
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Dives in misericordia. II. János Pál pápa „Irgalomban gazdag isten” kezdetű enciklikája
Fordító: Diós István
Budapest, 2016
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál Ecclesia de eucharistia kezdetű enciklikája a püspököknek, a papoknak és diákonusoknak, a szerzeteseknek és minden hívőnek az eucharisztia és az egyház kapcsolatáról
Fordító: Diós István
Budapest, 2003
Egyházi dokumentum, Liturgia - Zene
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa „Centesimus annus” (Századik év) kezdetű enciklikája tisztelendő püspöktestvéreihez, a klérus tagjaihoz és a szerzetesrendekhez. A Rerum novarum kezdetű enciklika kibocsátásának századik évfordulója alkalmából
Fordító: Balogh Gábor - Barabás Miklós - Goják János
Budapest, 1991
Egyházi dokumentum, Jog - Társadalomtudomány
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Dies Domini kezdetű apostoli levele a vasárnap megszenteléséről
Fordító: Diós István
Budapest, 1998
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Levele a családokhoz. 1994-ben a Család évében
Fordító: Diós István
Budapest, 1994
Család - Párkapcsolat, Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa levele a művészekhez
Fordító: Diós István
Budapest, 1999
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa levele az idősekhez
Fordító: Vertse Márta
Budapest, 2000
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János pál pápa Mane nobiscum domine "Maraadj velünk, Urunk" kezdetű apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek az eukarisztia évére 2004 októberétől 2005 októberéig
Fordító: Diós István
Budapest, 2004
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Misericordia Dei kezdetű Motu propriója a bűnbocsánat szentsége kiszolgálásának néhány kérdéséről. A Szentatya, II. János Pál pápa levele az áldozópapoknak 2002 Nagycsütörtökére
Fordító: Diós István - Somorjai Ádám OSB
Budapest, 2002
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdítása Szent Józsefről, valamint Krisztus és az Egyház életében kifejtett tevékenységéről
Fordító: Katona Farkas Ferenc
Budapest, 1995
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Redemptoris Missio kezdetű minden időre érvényes missziós megbizatásáról szóló liturgikus enciklikája
Fordító: Kiss László
Budapest, 1992
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Rosarium virginis mariae kezdetű apostoli levele a püspököknek, a papoknak és a híveknak a szent rózsafüzérről
Fordító: Diós István
Budapest, 2020
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
II. János Pál pápa Veritatis splendor kezdetű enciklikája a katolikus egyház minden püspökének az egyház erkölcstanának néhány alapvető kérdéséről
Fordító: Diós István
Budapest, 1994
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Korunk hitoktatásáról. Általános kateketikai direktórium - Catechesi Tradendae
Fordító: Diós István
Budapest, 1980
Egyházi dokumentum, Lelkiségi irodalom
János Pál pápa, II.:
Legyetek egyek! II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása Ukrajnában. 2001. június 23-27.
Fordító: Diós István
Budapest, 2001
Lelkiségi irodalom
János Pál pápa, II.:
Novo millennio ineunte. II. János Pál pápa apostoli levele a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez, a 2000. esztendő Nagy Jubileuma végén
Fordító: Somorjai Gabi
Budapest, 2001
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Orientale Lumen. II. János Pál pápa Kelet világossága kezdetű apostoli levele a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez XIII. Leó pápa "A keletiek méltósága" kezdetű apostoli levele centenáriumából
Fordító: Keresztes Szilárd
Budapest, 1996
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Szeressétek egymást!. II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása Kazahsztánban és Örményországban, 2001. szeptember 22-27.
Fordító: Diós István
Budapest, 2001
Lelkiségi irodalom
János Pál pápa, II.:
Universi Dominici gregis. II. János Pál pápa apostoli konstitúciója az Apostoli Szék üresedéséről és a Római Pápa megválasztásáról
Fordító: Diós István
Budapest, 2005
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Ut unum sinit. II. János Pál pápa hogy egyek legyenek kezdetű enciklikája
Fordító: Diós István
Budapest, 1996
Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Üzenet a családoknak
Fordító: Diós István
Budapest, 2011
Család - Párkapcsolat, Egyházi dokumentum
János Pál pápa, II.:
Vita Consecrata-Megszentelt élet
Fordító: Diós István
Budapest, 2000
Egyházi dokumentum
János pápa, XXIII.:
Pacem in terris
Fordító: Ruschek Antal
Budapest, 1963
Egyházi dokumentum
Jánosi József:
A bölcseleti megismerés határainak kérdése
Budapest, 1936
Filozófia
Jánosi József:
Az erkölcs metafizikai gyökerei. Az önkifejtődés és a cél-érték problémája
Budapest, 1943
Filozófia
Jánosi József:
Bölcselet és valóság. A filozófia és a valóságmegismerés természetének vizsgálata
Budapest, 1940
Filozófia
Jávor Béla (szerk.):
Az én novellám
Budapest, 2019
Magyar irodalom, Open access, Világirodalom
Jean Ladame:
Jézus szíve apostola. Alacoque Margit-Mária élete
Budapest, 1985
Életrajz, Ismeretterjesztés
Jeanguenin, Gilles:
A Vatikán humora. Rövid történetek a pápákról
Fordító: Kránitz Mihály
Budapest, 2021
Ismeretterjesztés
Jedlicska Pál:
Eredeti részletek Gróf Pálffy-család okmánytárához 1401–1653, s gróf Pálffyak életrajzi vázlatai
Budapest, 1910
Életrajz, Történelem
Jehlicska Ferenc:
A jó testvérek. vagyis a testvéri egyetértésről
Budapest, 1915
Lelkiségi irodalom
Jehlicska Ferenc:
Az Úristen malmai
Budapest, 1916
Lelkiségi irodalom
Jehlicska Ferenc:
Erkölcs és vallás
Budapest, 1912
Egyéb teológia, Erkölcsteológia
Jehlicska Ferenc:
Öngyilkos felebarátaink
Budapest, 1916
Lelkiségi irodalom
Jehlicska Ferenc:
Társadalmi Kérdés és Etika. A marxista irány és a modern szociáletikai irány bölcseleti alapjainak vizsgálata
Budapest, 1908
Jog - Társadalomtudomány
Jehlicska Ferenc Rezső:
A lelki béke - Keresztény kiskönyvtár 1/5
Budapest, 1916
Lelkiségi irodalom
Jehlicska Ferenc Rezső:
A pénz és a boldogság vagyis a meggazdagodásnak túlságos vágyáról - Népiratkák 304.
Budapest, 1915
Ismeretterjesztés
Jehlicska Ferenc Rezső:
Erkölcsi és társadalmi jólét. Társadalmi etika
Budapest, 1916
Etika - Bioetika, Jog - Társadalomtudomány
Jehlicska Ferenc Rezső:
Gyenge lelkek. vagy akik másoknak könnyen beugranak - Keresztény kiskönyvtár 1/3
Budapest, 1915
Lelkiségi irodalom
Jehlicska Ferenc Rezső:
Utánozás és majmolás - Keresztény kiskönyvtár 1/8
Budapest, 1916
Lelkiségi irodalom
Jelenits István:
„Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek
Budapest, 2007
Magyar irodalom
Jelenits István:
Betű és lélek
Budapest, 1978
Lelkiségi irodalom
Jelenits István:
Betű és lélek. 2. javított, bővített kiadás
Budapest, 1994
Lelkiségi irodalom
Jelenits István (szerk.):
Sík Sándor összegyűjtött versei
Budapest, 1976
Magyar irodalom
Jelenits István et al.:
Emberismeret és etika
Budapest, 2013
Etika - Bioetika, Filozófia, Tankönyv
Jerney János (szerk.):
Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából 1.
Pest, 1854
Ismeretterjesztés, Történelem
Jerney János (szerk.):
Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából 2.
Pest, 1854
Ismeretterjesztés, Történelem
Jeszenák Gábor:
Katholikus iskoláink jogi természete, vagyis hogyan biztositsuk azok katholikus jellegét
Budapest, 1904
Egyháztörténelem, Jog - Társadalomtudomány
Jeszenszky Zsigmond:
Mária énekel
Budapest, 2005
Lelkiségi irodalom